2017. április 11.

Szorongás

Nos, költészet napjára úgy gondoltam hogy megemberelem magam és egy verset írok. Egy olyat, amin nem sokat gondolkozok, egyszerűen valami olyat, amely mélyről jön, és kikívánkozik, hiába próbálom meg elnyomni. Gondolatok, amelyektől szabadulni próbáltam, de csak így tudtam végre útjukra engedni őket. Íme pedig megszületett a második versem ide, Szorongás címen. 



Meggyes tea gőzölög asztalom szélén, 
Én pedig morogva szívom egyre csak vérét. 
Ujjam hangosan kopog az ágykeret oldalán, 
Majd abba marad mikor egy hang lármáz.

Megdermed a kezem, majd a testem, 
Feszengve nézem, hogy vajon hová menjek. 
A fal mozdulatlan nevet mindezen, 
Majd az óra kattog, nyugtatna, de nem megy. 

Embereket látok magam előtt, akik sietnek.
Hol jobbra, hol balra, de kilöknek. 
Megvető szemmel les le rám az ég is,
A nap pedig égetve sietett, morogja, félj itt. 

Otthon ledobom mindenem, és társért kiáltok,
Aki most a kínszenvedés, igen, ő a barátom. 
Szinte oson mellettem, csontos ujját vállamra tette,
Majd dúdolgat, mélyen, veszélyesen. 

Ki lesnék az ablakon, de nem merek.
Kín barátom óv tőle, na meg persze az eszem. 
Nincs kint semmi, csak színház, legyint egyet,
Majd könyvet csap az orrom elé, ezt egyem. 

De a betűk is támadnak, választékosan gúnyolnak,
Nevetnek mély, láthatatlan seben, 
Melyet maguk a kegyes istenek sem 
Gyógyítottak még meg.

Remegés, majd szédülés, forog a világ, 
És vele pedig a kedves, hívogató halál.
Ő nem bántott még senkit sem, árva
Madár ő is. Társa vágyik.

Hajnalodik már, a tea is elhűlt,
Vörös lé folyik le mélyről.
Nem gőzölög, kihűlt már,
Úgy ahogyan az immár gazdátlan ágy.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© A tartalom az én "Ravenna" jogában áll! | Elérhetőségek | Facebook Deviantart My Dear Ravenna